Web_pic_1920x420_collagen.png (1.11 MB)

A kollagén az egyik legismertebb fehérje, a köztudatban a „test ragasztójaként” is ismerik, hiszen nagyon fontos szerepet játszik a bőr, a csontok, az ízületek, az izmok, a kötőszövetek, sőt, még a fogak összetételében is. Neve egyébként a görög „kólla” szóból ered, mely (nem meglepően) ragasztót jelent.

Szervezetünkben az egyik legnagyobb mennyiségben jelen lévő fehérjéje, amelyet a test maga termel, ám sajnos a kor előrehaladtával csökken ez a termelési képességünk. Jellemzően 25 éves kor után a kollagén termelésünk fokozatosan lassul, ezért érdemes lehet tudatosan figyelni pótlására.

 

Hogyan alkalmazzuk a kollagént?

A kollagént táplálkozással is pótolhatjuk, ám ez manapság körülményes, hiszen nagy mennyiségben a porcokban, ínas húsokban található meg – melyet ma már ritkán fogyasztunk. Mindemellett a csontlevesben és a húslevesekben (főleg, ha lassú tűzön, sokáig főzzük), a kocsonyában jelentős mennyiségű kollagén lehet, fogyasszuk bátran! Mivel természetes pótlása körülményes, érdemes lehet a kollagént táplálékkiegészítő formájában pótolni, ám fontos, hogy hatásának kifejtéséhez rendszeres szedésre van szükség – hiszen testünk számos részének van rá szüksége, ezért javasolt legalább 1-3 hónapig alkalmazni a kívánt hatás eléréséhez, akár évente több alkalommal is.

Mivel a kollagén teljesen természetes az emberi szervezetnek, a tiszta kollagén pótlása mindenkinél biztonsággal alkalmazható, ám ha a halakra vagy a kagylókra érzékenyek vagyunk, figyelni kell, hogy ne abból készült kollagén készítményt válasszunk. E mellett, amennyiben kombinált kollagén készítményt alkalmazunk (és nem teljesen tiszta kollagént magában), érdemes az összetevőket is ellenőrizni – igény esetén pedig szakorvossal konzultálni szedése előtt.

Fontos, hogy a kollagén felépítéséhez a szervezetnek C-vitaminra van szüksége, ezért, ha kollagént szedünk, mindig ügyeljünk a megfelelő C-vitamin bevitelre! Bizonyított ugyanis, hogy a C-vitamin hozzájárul a normál kollagén képződéshez, ezen keresztül pedig a porcok megfelelő működéséhez, a csontozat, a fogak, az íny és a bőr normál állapotának fenntartásához.

 

Milyen szerepet tölt be a kollagén szervezetünkben?

Mint említettük, ez testünk „ragasztója”.  Számos biológiai funkciója van, ám elsődlegesen a bőr és az ízületek támogatására szokták alkalmazni. Tény, hogy a kollagén az utóbbi években rivaldafénybe került, így a kutatók is egyre szélesebb körben kezdték el kutatni. A bőr és az ízületek mellett a szívre és a csontritkulásra gyakorolt hatásai is egyre inkább előtérbe kerülnek.

 

Ízületek, csontok

Egyik legnépszerűbb tulajdonsága a kollagénnek, hogy az ízületek és a „szivacsszerű” porcok rugalmasságát elősegítheti. Nem véletlen, hogy idősebb korban jellemzőek az ízületi fájdalmak, ez összekapcsolódhat a szervezet kollagén szintjével is. A rugalmasság növelésével a kollagén stabilabbá teheti a porcokat, így csökkenthetőek az ízületi fájdalmak és a sportsérülések esélye is.

Mivel a kollagén fontos eleme a csontszerkezetnek, termelésének csökkenésével a csontok erőssége csökkenhet. A kutatások alapján a csontsűrűségre is hatást gyakorol a kollagén.

 

Bőr, haj, körmök

A kollagént „fiatalító fehérjének” is becézik, hiszen egyenes arányosság van termelésének csökkenése és a szövetek öregedése között. Rengetegen alkalmazzák akár külsőleg, akár belsőleg a bőrük szépítésének érdekében.

Mivel a kollagén „ragasztó” hatású, ezért a bőr rugalmasságához is kulcsfontosságú. A kollagén nagy mennyiségű vizet képes megkötni, így bőrünk esetében is vízmegkötő hatása által nedvességgel tölti fel, rugalmassá téve azt és csökkentve a ráncok mélységét.

Nem csak az arcbőrre gyakorolt előnyökre kell gondolni kollagén-terápia esetén. Diéta alatt, vagy nagyobb fogyás után is érdemes lehet alkalmazni, hogy a bőr rugalmasságát ezzel is elősegítsük. Ugyanezen elképzelésből kiindulva népszerű a cellulit (narancsőr) elleni harcban is.

Fontos azonban, hogy látványos változást csak abban az esetben tapasztalhatunk ettől a fehérjétől, ha a problémát kiváltó ok is a kollagén hiányából származott.

 

Izmok

Egyre nagyobb hangsúlyt kap sportolók körében is a kollagén izomtömeg növelő és - regeneráló hatása miatt. Mivel a kollagén része az izomszöveteknek, alkalmazása szükséges lehet ezen szövetek kialakulásához (ezáltal az izomtömeg növeléshez) illetve regenerálódásához egy esetleges sérülés (pl. izomhúzódás, vagy izomláz) esetén.

 

A kollagén típusai:

A kollagénnek napjainkban csaknem 25 molekula-típusát ismerjük, melyet római számokkal szoktak jelezni. Hétköznapi szemmel nézve 3 kollagén típusra érdemes figyelnünk.

Kollagén kiválasztásánál fontos lehet figyelembe venni az étrendet, illetve, hogy pontosan milyen hatást szeretnénk elérni. Mivel a kollagén az emberekben és az emlősökben van jelen leginkább, vegán étrendbe nem illeszthető be az alkalmazása, hiszen marhából, csirkéből vagy halból (esetenként kagylóból) állítják elő leginkább.

Vegetáriánus étrendet folytatók azonban választhatnak halkollagént, mely egy egyszerűbb kollagén (hatását tekintve is gyengébb a marhánál vagy a csirkénél), ám speciális diéta vagy étrend esetén jó kiegészítést nyújthat. Fontos azonban, hogy ezeknek a készítményeknek „hal-szaga” lehet, ettől ne ijedjünk meg, az íze nem lesz ennyire jellegzetes! Jellemzően I-es típusú kollagént tartalmaz.

A csirkéből kinyert kollagén egyre népszerűbb, ez jellemzően II-es típusút tartalmaz. Azoknak lehet jó választás, akik ízületi vagy porcproblémáikra szeretnének kollagént szedni.

 

Web_pic_1920x420_nativkollagen.png (909 KB)

A NATÍV KOLLAGÉN

Natív kollagén vs. hidrolizált kollagén: Mi a különbség?

A kollagén természetes formájában egy hármas spirál alakú „fonat”, amely hosszú, több ezer molekulából felépülő polipeptidláncokból álló szerkezet.

A kereskedelemben leggyakrabban megtalálható, általában porként, folyadékként alkalmazott „kollagének” anyagukat tekintve HIDROLIZÁLT kollagének. Ezt a hidrolizált kollagént egy speciális bontási folyamattal állítják elő, amely során enzimekkel, főzéssel "feldarabolják" a hármas spirált apró részekre, azaz rövid peptidekre. Ezért hívják a hidrolizált kollagént kollagénpeptideknek vagy denaturált kollagénnek is.

A natív kollagén ezzel szemben nem esik át bontási folyamaton, így megőrzi eredeti, háromdimenziós szerkezetét (ezt más néven NEM-denaturált kollagénnek is nevezik).

(A natív szó jelentése: természetes, az aktuális környezet számára készített. Forrás: Idegen szavak gyűjteménye.)

 

Hogyan hatnak másképp?

A két kollagénféleség – a natív és a hidrolizált – alapvetően eltérő módon hat a szervezetben:

 

Nagy hatékonyság kisebb adagokban:

A kétféle kollagén hatékony napi adagja jelentősen eltér:

A natív kollagén alacsony adagja jól illeszkedik a fogyasztói igényekhez, mivel kényelmesen és könnyen fogyasztható termékeket kínál.

 

Összefoglalva:

Fő különbségek:

Tulajdonság

Natív (nem denaturált) kollagén

Hidrolizált kollagén

Szerkezet

Megtartott eredeti szerkezet:

háromdimenziós hármas spirál

Enzimekkel, főzéssel kisebb peptidekre lebontva

Előállítás

Nincs hidrolízis vagy enzimkezelés

Hidrolízises bontással készül

Hatásmechanizmus

Immunrendszeren keresztül hat (orális tolerancia)

Aminosavforrás a kollagén újjáépítéséhez

Felszívódás

Nem bomlik le, célzott immunhatása van

Könnyen felszívódó peptidek

Ajánlott napi adag

40 mg

10 g (10000 mg)

 

A natív kollagén előnyei a hidrolizált kollagénnel szemben:

  1. Alacsonyabb adagolás: Már napi 40 mg hatásos, míg a hidrolizált kollagén esetében legalább napi 10 g szükséges.
  2. Specifikus immunmoduláció: A natív kollagén képes csökkenteni az immunrendszer túlzott válaszait (a gyulladást, a fájdalmat) az ízületi kollagén ellen, ami különösen hasznos lehet ízületi gyulladások vagy autoimmun eredetű problémák esetén.
  3. Természetes szerkezet megőrzése: A natív kollagén megőrzi eredeti térbeli szerkezetét, így természetesebb formában érhető el a szervezet számára.
  4. Célzott működés: Míg a hidrolizált kollagén főként építőanyagként szolgál a kollagén felépítéséhez, a natív kollagén közvetlenül befolyásolja az immunrendszer működését, és hozzájárulhat az ízületi porcok védelméhez.
  5. Könnyű fogyaszthatóság: Az alacsony dózis miatt kényelmesen alkalmazható kisebb tablettákban vagy kapszulákban, ellentétben a nagyobb mennyiségben szükséges hidrolizált formával, amely gyakran por vagy ital formájában érhető el.

 

Összességében a natív kollagén innovatív megoldás azok számára, akik hatékony, kényelmesen fogyasztható alternatívát keresnek az ízületi egészség támogatására, különösen olyan esetekben, amikor a gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatás is fontos.

 

A CollaNorm® Medical natív kollagént (nem denaturált II-es típusú kollagén: Collavant™ n2) tartalmaz, mely egy széleskörűen, klinikai kutatásokkal igazolt hatású kollagén.